‘fosdem’ címkével ellátott bejegyzések

FOSDEM 2014

Kelemen Gábor, 2014. február 3. hétfő

Hétvégén tartották a FOSDEM konferencia idei kiadása, amelyen az FSF.hu alapítvány támogatásával Németh László és én is részt vehettünk.

Mi is történt ezen a két napon?

Szombaton a szabad dokumentumszerkesztők szobában voltam/unk, ez az OpenOffice és a LibreOffice közös helye volt. Az OpenOffice-os előadások általánosságban nem voltak valami nagy durranások, például amit a lokalizációról mondtak, az kb. az volt, hogy nemsokára (ezt állítólag már 3 éve mondogatja ugyanez a pofa) megoldják, hogy Pootle-ben lehessen az OpenOffice-t fordítani, hát hurrá-hurrá…

Ami érdekes előadás volt, az az import-export szűrős, lényege hogy egyre több és több formátumot tud megnyitni az LO, illetve az ODF-fé konverziót is egyszerűbbé tették.
Érdekes volt még Vajna Miklós előadása is (szokás szerint :)), ő arról beszélt, hogy a jövőben nem csak az importált OOXML dokumentumokból fel nem ismert tulajdonságok maradnak meg, hanem más formátumok esetén sem fog adatvesztést okozni a LibreOffice-ban való megnyitás és mentés, ami igazán szép.
Szintén ígéretes dologról mesélt Michael Meeks, aki a liblibreoffice-t népszerűsítette, amivel a LibreOffice dokumentumkezelési képességei más programokból is használhatókká válnak.
A nap legjobb előadása szerintem Tímár Andrásé volt, aki az e-közigazgatási kompetencia központ által készíttetett LibreOffice adminisztrációs kiegészítésről beszélt. Elmondta hogy ez mire jó, hogyan lehet ilyen beállításokat készíteni, milyen eszközzel lehet terjeszteni a beállításokat (erre a központ által fejlesztett eszközt javasolt, de az még nem teljesen nyilvános. Amint az lesz, itt is lesz róla szó.).

Vasárnap több izgalmas előadáson is voltam, először a Python alapítvány átszervezésével foglalkozón. Érdekes megközelítéssel szeretnék növelni a tagság létszámát: a korábbi zárt rendszert teljesen nyílttá teszik, a tagok több jogosultsági rétegbe sorolódnak; egy egyszerű feliratkozással az alap, az érdeklődési területeket lefedő charterekben való némi munkavégzéssel a szavazati jogot is adó közreműködői tagság érhető el és jogi személyek is “vásárolhatnak” szavazati joggal járó tagságot – ha a szavazati joggal rendelkezők ezt megszavazzák. A szavazás egy e-szavazó szabad szoftverrel történik, aki pedig egy évben 4 szavazást kihagy, legközelebb már nem kell jönnie :). Hja, ha a magyar jogrend olyan lenne, mint az amerikai…

Volt egy közösségszervezéssel foglalkozó előadás, ahol arra hívták fel a figyelmet, hogy a kódolni nem tudó emberek is hasznosak lehetnek, sőt nélkülözhetetlenek, és az ő motiválásuk nem egészen úgy kell működjön, mint a kódolóké, de velük azonos prioritással. Ha meggondolom, akkor józan ésszel látható, mit kell csinálni, csak sokan folyton elfeledkeznek erről.

Az utolsó előadás, ahonnan rendesen fürtökben lógtak ki az emberek, a Horizon 2020 program lehetőségeit bemutató volt. Na ez kivételesen nem processzoron fut, hanem az EU lelkes bürokratáin, és arról van szó, hogy egy csomó kutatási és tudományalkalmazási, technológiai probléma megoldását akarják támogatni a következő 7 évben, ha sikerül formailag helyes és mellékesen értelmes pályázatot beadni. Előbbiben segít az előadó :).

Szintén hasznosnak tűnt találkozni a Joinup újságírójával, akivel rengeteget leveleztünk, de arcot tenni az e-mail cím mögé mégis csak más érzés.

Ma és holnap LibreOffice Hackfest, ami azt jelenti, hogy egy irodaházzá alakított régi gyárban hackelünk LO-közeli dolgokat, például… blogbejegyzést :).